Fordul a kocka: legaljasabb kommunikációs fegyvere robban épp az ellenzék arcába Budapesten

Régóta untatja az ellenzék a magyar közéletet egy rendkívül lapos és unalmas toposszal. Mikor hivatkozom rá, röviden csak lopcsalhazudiknak szoktam nevezni, most kifejteném egy kicsit bővebben is.

Mármint „ők”, a NER. Ez az ok-okozati összefüggés a toposz szerint: ellopták, ezért rossz neked.

A valóság persze nem ez. A valóság az, hogy ahogy semmilyen politikai erő körül, úgy a Fidesz körül sem lehet ab ovo kizárni utolsó korrupt poloskák jelenlétét;

A magyar üzletemberek komoly vagyonnövekedése mögött az áll, hogy a kormány minden magára valamit adó uniós ország által használt puha protekcionista eszközökkel igyekszik Magyarországon belül tartani az állami és uniós beruházások építőipari megrendeléseit és azok hasznát. Ebből és nem másból van Mészáros Lőrincnek 1422 milliárd forintos vagyona, amelynek természetesen a java nem is pénz, hanem cégvagyon.

Háromjegyű IQ felett egyszerűen tarthatatlan az a gondolat, hogy az évente (azaz nem egyszer, hanem minden évben újból és újból kiadást jelentő) 7200 milliárd forintból működő nyugdíjrendszer, a 3700 milliárd forintból működő állami egészségügy és a 2700 milliárdból működő oktatás színvonalában érdemleges változást hozna a mitikus magyar korrupció felszámolása.

Nem magyar gazdaglisták top helyezettjeit gazdagította, nem magyar bulvárlapok hasábjaira szolgáltatott luxusyachtot, Ferrarit és arany Rolexet. Ettől még az építőipari profitot a magyar államkassza magyar közpénzből és uniós pénzből kifizette – külföldre, olyan helyre, ahol abból magyar munkahely és magyar hozzáadott érték még véletlenül sem keletkezett. Nem tudok és eszem ágában sincs kezességet vállalni minden fideszesért s annak minden rokonáért, ismerőséért, boldog őséért.

Ha az ember figyelmesen hallgatja az újrafazonírozott Dobrev Klárát, a sorok között lényegében ő is ezt mondja már: a magyarok életszínvonalára az van érdemi hatással, hogy a gazdaságpolitika jobb- vagy baloldali (meg annál is inkább a nemzetközi konjunktúrának), a korrupció jelentősége marginális.

Persze ez politikailag kommunikálhatatlan bonyolultságú összefüggés,

Az ország egy jelentős része ma tényleg azt gondolja, hogy ami nem jó, az azért nem jó, mert ellopták; s ebben a hamis tudatban 0-24-ben erősítik meg erre szakosodott tudatipari szereplők Lakner „Orbán miatt nincs pénz” Zoltántól Tóta W. „Hiányzik, amit elloptak” Árpádig, a Mészáros Lőrinc HR-osztályáról egyenesen a Telex Mészáros Lőrinc-rovatához igazoló aktuális messiásról nem is beszélve. Hogy mekkora hazugság ez az egész, az talán az MNB-botrány sajtóvisszhangján látszik a legtisztábban: a politikai folklórban az terjedt el, hogy „eltűnt ötszázmilliárd”, miközben a valóságban a jegybanki alapítvány összesen 500 milliárdos, sehová el nem tűnt vagyonából 150 milliárd kapcsán tett fel egyáltalán kérdéseket az Állami Számvevőszék, és még ott sem az a feltételezése, hogy eltűnt volna, hanem az, hogy nem tudni, mennyit érnek ma azok a befektetések, amikben ezt az összeget parkoltatták.

Hazudnak minden másról, a nagy egészről is – sőt, arról a leginkább és legmegveszekedettebbül.

Ez a fegyver tehát igen hatékony, minimum tizenöt éve fúr-farag-reszel rajta az aktuális ellenzék, s a Fidesz még nem találta meg a kommunikációs térben kellően hatékony ellenszerét. És most a fővárosban egy kicsit az ellenzék arcába robban. „Rabbi, eltűnt a kasszából a közpénz.” „Tedd vissza, fiam.” Tizenöt évig ezt harsogta az ellenzék – most végre ők fogják hallgatni.

Természetesen a szolidaritási hozzájárulás ügyére gondolok, melynek kapcsán a fővárosi Fidesz most pont ugyanazt adja elő, amit az országos Fidesz tizenöt éve eltűrni kénytelen. Igaza lehet Vitézy Dávidnak:

az erre elfolyt összeg jó eséllyel nagyságrendjében sem összevethető a főváros költségvetésén tátongó lyukkal, melynek oka az, hogy a minden gazdag magyar önkormányzatot egyaránt sújtó szolidaritási hozzájárulás sokkal nagyobb mértékben nőtt az elmúlt hat évben, mint a főváros iparűzésiadó-bevétele, s ez az energiaválsággal (a fővárosi közművek piaci árú dízellel és árammal üzemelnek) és az inflációval (a fővárosi dolgozóknak sem olcsóbb a kenyér) közösen meghaladta a város teherbíró képességét. Az önkormányzati finanszírozás rendszere alapvető reformra szorul, az önkormányzatok közötti szolidaritás helyes célját úgy kell elérni, hogy az a gazdag önkormányzatokat se fojtsa meg,

Ez volna a Karácsony Gergellyel szemben méltányos magyarázata a főváros helyzetének.

Igen ám, de Karácsony Gergely – aki a lopcsalhazudik tizenöt éve épített aljas narratívájának ravasz építésze és szorgos kőmívese volt egyszerre –

Úgyhogy most teljes joggal kapni fogja a lopcsalhazudikot, nem adni. Neki kell majd megmagyaráznia, hogyan sikerült csődbe vinnie a fővárost annak ellenére, hogy a szolidaritási hozzájárulás összegével csökkentett, a főváros gazdálkodásához felhasználható 2025-ös iparűzési adóbevétel így is nyolcvanmilliárd forinttal több, mint az akkori szolidaritási hozzájárulás összegével csökkentett 2019-es iparűzési adóbevétel. Azt is neki kell majd megmagyaráznia, hogy miért vette a főváros ötvenmilliárdért a nyakába a nyilvánvalóan fővárosi közpénzt is masszívan igénylő rákosrendezői telket, amelynek vételárából persze az első részletet betakarta a nagy budapesti közműcég egy másra nem felhasználható tartaléka –

Ehhez kívánok neki sok szerencsét. Meg mindannyiónknak azt, hogy miután ez az egész kutyakomédia lezárult – mert a kormány Budapest hóna alá fog nyúlni, efelől kétsége senkinek se legyen –, megszabaduljunk végre a lopcsalhazudiktól a magyar közélet minőségének, tárgyilagosságának és komolyságának legnagyobb dicsőségére.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

***